H2020
2014. február 25.
2014. február 25.
2014. február 25.
2014. február 25.
2014. február 25.
2014. február 25.

    
Aktuális hírek
2017. február 16.
Az űrkutatást és innovációt három módon fogják támogatni: egyrészt a Horizont 2020 program kapcsolódó pillérein, másrészt a területtel foglalkozó közös technológia kezdeményezés (JTI), harmadrészt új tudományos és innovációs társulás (EIT KIC) létrehozásán keresztül.
2017. február 16.
A kutatás az európai fegyvergyártás modernizálását és önállósítását szolgálja, azonban a terület érzékeny jellegére tekintettel ez a program nem fogja biztosítani a szakértők és EP képviselők számára a szokásos mértékű ellenőrzési jogkört.
2017. február 16.
A 15, befektetőkből és vállalkozókból álló sztártanácsadó megnevezésével Moedas biztosnak az európai innovációs tanáccsal kapcsolatos tervei egy lépéssel közelebb kerültek a megvalósításhoz.
2017. február 16.
Az Európai Bizottság közzétette a 2016. évi ERA előrehaladási jelentést és a tagállamokra vetített adatokat. Az ország jelentés szerint Magyarország a tudományos ismeretekhez való hozzáférés és tudástranszfer területén ért el előrelépést, azonban a nyitott kutatói munkaerőpiac területén még sokat kell fejlődnie.
2017. február 16.
Középpontban a fenntartható közlekedés, a széndioxid tárolás és felhasználás. A negyedik UNI-SET (Universities in the SET Plan) energia klaszter rendezvény (Energy Clustering Event) témája annak vizsgálata, hogy az európai egyetemek hogyan működjenek együtt a fenntartható közlekedés, és a széndioxid hasznosíttás és tárolás témakörben.
2017. február 15.
A JRC felsőoktatási intézmények számára írt ki felhívást közös doktori programok indítására. Beadási határidő: 2017. március 15.
2017. február 15.
Az Európai Bizottság az energiaügyi, illetve a vállalkozásokat támogató igazgatóságainak támogatásával 2017. június 19-25. között rendezi meg a Fenntartható Energia Hét rendezvénysorozatot, melynek idei jelmondata: ’Tiszta energiát minden európainak!
2017. február 15.
Megnyílt a COST pályázati beadási felülete. Az akciójavaslatok beadási határideje 2017. szeptember 7.
2017. február 15.
A Karlsruhé-ban optikai és fotonikai képzést nyújtó intézmény mesterképzést hirdetett. A legtehetségesebb diákok számára ösztöndíj program áll rendelkezésre.
2017. február 15.
Az Aragóniai Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Ügynökség 8, különböző kutatási területet érintő pozíciót hirdetett meg. A pályázat bármilyen állampolgárságú, a képzési és szakmai feltételeknek megfelelő kutató számára nyitott.
    
A weboldalon HTTP-sütiket használunk, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Az adatvédelmi tájékoztatóban bővebb információkat talál arról, hogyan gondoskodunk adatainak védelméről.
Rendben