A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a kezdetektől kiemelt figyelmet szentelt a Horizont 2020 program keretében a kutatói bér kérdésének. A versenyképes kutatói bérek elszámolása a keretprogramból finanszírozott projektek esetében elsősorban a közfinanszírozású kutatóhelyeknek jelent kihívást.
Az NKFI Hivatal az érintett EU13 tagállamokkal együttműködve sürgetett megoldást az Európai Bizottságnál, ami hatására módosították a támogatási szerződés mintájának szövegét, majd a keretprogram pénzügyi útmutatójául szolgáló dokumentumot is kiegészítették a változtatásoknak megfelelő magyarázatokkal. Az új szabályok ugyan megnyitották az utat a projektalapú fizetéskiegészítési lehetőségek szélesebb körű alkalmazása előtt, azonban egyúttal számos kérdést megválaszolatlanul hagytak azzal kapcsolatban, hogyan hangolható össze a keretprogram elvárásrendszere a magyar jogi szabályozással és intézményi gyakorlattal.
Az NKFI Hivatal ezért 2017-től, a változtatások bevezetését követően rendszeres konzultációt folytatott a hazai érintettek – az MTA és kutatóintézet-hálózata, valamint a felsőoktatási intézmények – bevonásával, melynek során az intézmények tájékoztatást kaptak az új szabályok gyakorlati alkalmazásának mikéntjéről, egyben jelezhették a Hivatal szakértőinek a megvalósítással kapcsolatos nehézségeiket. Az NKFI Hivatal e konzultációk tapasztalataira építve kezdte meg 2017 őszén kétoldalú egyeztetését az Európai Bizottsággal azzal a céllal, hogy a magyar gyakorlatot bemutatva tisztázza az elszámolási útmutatóban nem rendezett, országspecifikus kérdéseket.
Az egyeztetés eredménye, vagyis az Európai Bizottság illetékes részlege által az NKFI Hivatalnak a különböző – projektalapú és nem projektalapú – bérelemeknek a H2020-projektek keretében való elszámolhatóságával kapcsolatos kérdéseire adott válaszok a következő linkekről tölthetők le:
A közel fél éven keresztül tartó, 2018 márciusában lezárult kétoldalú egyeztetés a következő témakörökben adnak a pénzügyi útmutatónál árnyaltabb választ:
Tekintettel arra, hogy a visszajelzések alapján a H2020-kompatibilis intézményi szabályzatok megalkotása továbbra is rendkívüli kihívást jelentett a közfinanszírozású kutatóhelyek számára, az NKFI Hivatal 2018 áprilisában újabb egyeztetést kezdeményezett az Európai Bizottsággal annak érdekében, hogy további szabályzatalkotási megközelítések elfogadhatóságát tesztelje és ezzel a lehető legszélesebb mozgásteret vívja ki a magyar kedvezményezettek számára a projektalapú fizetéskiegészítések elszámolhatósága területén.
Az egyeztetés eredménye a következő linkről tölthető le: EC interpretation 4 PDF (531 KB)
A kétoldalú dialógus eredményeképpen a következő főbb megközelítések mentén alkothatók meg a H2020-kompatibilis intézményi szabályzatok:
A H2020 személyiköltség-számítási szabályait strukturált formában ismertető, az Európai Bizottsággal egyeztetett értelmezést is magában foglaló előadás a következő linkről tölthető le: Személyi költségek elszámolása a H2020-ban.
A részletszabályok megismerése érdekében kérjük, olvassák el a közzétett levelezést (EC interpretation 4), vagy forduljanak bizalommal a jogi és pénzügyi területért felelős H2020 nemzeti kapcsolattartókhoz (NCP).