H2020
2014. február 25.
2014. február 25.
2014. február 25.
2014. február 25.
2014. február 25.
2014. február 25.

I. Kiváló Tudomány >> Aktualitások
Aktualitások
2018. november 06.
Idén két magyar fejlesztés is bekerült a legjobb 50 projekt közé az Európai Bizottság egyik legrangosabb innovációs versenyén, az Innovációs Radar díj 2018-as seregszemléjén. A következő két hétben közönségszavazás dönti el, hogy az 50 projekt közül melyek kerülnek be az ICT 2018 konferencia keretében december 4-6. között megrendezendő döntőbe.
2018. március 27.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a kezdetektől kiemelt figyelmet szentelt a Horizont 2020 program keretében a kutatói bér kérdésének. A versenyképes kutatói bérek elszámolása a keretprogramból finanszírozott projektek esetében elsősorban a közfinanszírozású kutatóhelyeknek jelent kihívást.

2016. július 29.
A nem tudományos hátterű közönséggel történő kommunikáció képessége megkönnyíti a kutatók és intézmények számára, hogy igazolják munkájuk értékét a nagyközönség előtt, meggyőzzék a finanszírozókat a befektetés megtérüléséről, ösztönözzék a kutatások támogatását és növeljék az egyetem jó hírét.
2016. április 20.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatot hirdet vállalkozások, költségvetési szervek és nonprofit szervezetek számára nemzetközi hálózatépítő és forrásbevonási kapacitásaik erősítése, az Európai Unió Horizont 2020 keretprogramjában, egyéb kutatási, fejlesztési és innovációs közös programjaiban, illetve regionális együttműködéseiben való magyar részvétel előmozdítása érdekében.
A weboldalon HTTP-sütiket használunk, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Az adatvédelmi tájékoztatóban bővebb információkat talál arról, hogyan gondoskodunk adatainak védelméről.
Rendben